KirályHúsz Rendezvényház

KirályHúsz Rendezvényház bemutatkozása:

KirályHúsz rendezvényhelyszín, esküvőhelyszín Budapest Belváros.

 

A korszerű Király utcai szállodaépületben elhelyezkedő Rendezvényház összesen összesen 8 rendezvényteremmel áll a rendezvényüket szervezők rendelkezésére.
A négy rusztikus nagyterem a valóban "királyi" hangulatú pinceszinten látogatható. A hatalmas, boltíves terek pompás lehetőségeket tartogatnak akár céges rendezvények számára, akár a privát élet eseményeinek. Összesen 250 négyzetméteren szervezhetőek  itt programok. A helyszín jól megközelíthető közvetlenül az utcáról is, de ezzel párhuzamosan a földszinti rendezvénytermek felől is.

A földszinten, a Király utcáról belépve az Átrium terem tárul fel előttünk. E terem természetes megvilágítással is rendelkezik. Direkt összeköttetésben áll az előadóteremmel és a tárgyalókkal, valamint a Király Pince termeivel. Ebből fakadóan remek hátteréül szolgálhat összetett  rendezvényeknek, nagy létszámú céges partiknak is.
Önállóan értelmezve a termet, sajtótájékoztatók vagy konferenciák lelhetnek benne otthonukra. A rendezvényhelyszín technikailag jól felszerelt, akadálymentesített.

 

A rendezvényhelyszín catering partnere az Albatros Party Service.


KÉPGALÉRIA



KirályHúsz Rendezvényház adatai:

Cím: 1061, Budapest, Király utca 20.
Tel.: +36203900878
Mobil: +36203900878
Fax:
E-Mail: ahegyi@albatrosparty.hu
Web: http://kiralyhusz-rendezvenyhaz.helyszinonline.hu/...
Web #2: http://www.eskuvohelyszin.specia.hu/kiralyhusz-rendezve...
Kontaktszemély: Hegyi Attila

Ajánlatkérés a "KirályHúsz Rendezvényház" rendezvényhelyszín felé:

Az ajánlatkérő neve:
Az ajánlatkérő telefonszáma:
Az ajánlatkérő e-mail címe:
Az ajánlatkérő cégének neve *:
A rendezvény típusa:
A rendezvény tervezett időpontja: - -
A rendezvény tervezett időtartama *: nap
A rendezvény várható létszáma:
Egyéb elképzelések, kérések:


*A csillaggal jelölt sorok kitöltése nem kötelező.


A rendezvényterem neve
Átrium rendezvényterem...
180
120
-
-
80
200
220
Előadóterem...
100
70
60
80
80
100
120
Kandalló terem...
30
15
14
20
20
30
40
Király Pince nagyterem...
120
70
-
100
80
120
160
Kis tárgyalóterem...
-
-
-
10
-
-
-
Király Pince kisterem 1....
35
25
20
30
20
40
50
Király Pince kisterem 2....
18
10
-
10
10
20
20
Király Pince kisterem 3....
25
15
14
20
20
30
35
Művészöltöző...
-
-
-
-
-
-
-
Nagy tárgalóterem...
36
24
20
20
-
35
45
Király Pince egésze...
200
160
-
180
150
240
300

A rendezvényhelyszín teljes befogadóképessége 500 fő.
A termek részletes leírása alább, illetve a névre kattintva érhető el!

A(z) KirályHúsz Rendezvényház rendezvények szervezésére alkalmas termei:



A terem neve: Átrium rendezvényterem
Alapterület: 202 m2
Szélesség: 9 m
Hosszúság: 21 m
Magasság: 3 m

180 120 80 200 220

Az épület földszintjén található, természetes fénnyel megvilágított, nem sötétíthető rendezvényterem.

A terem padlózata márvány.
A terem természetes fénnyel ellátott, nem sötétíthető.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Előadóterem
Alapterület: 120 m2
Szélesség: 5 m
Hosszúság: 23 m
Magasság: 3 m

100 70 60 80 80 100 120

Az épület földszintjén található, természetes fénnyel megvilágított, nem sötétíthető rendezvényterem. Önmagában is alkalmas rendezvényhelyszínként, de a nagytermek szekciótermeként is megállja a helyét.

A terem padlózata szőnyegpadló.
A terem természetes fénnyel ellátott, nem sötétíthető.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Kandalló terem
Alapterület: 47 m2
Szélesség: 9 m
Hosszúság: 5 m
Magasság: 3 m

30 15 14 20 20 30 40

Az épület földszintjén található, természetes fénnyel megvilágított, nem sötétíthető rendezvényterem. Az Átrium terem kisterme.

A terem padlózata márvány.
A terem természetes fénnyel ellátott, nem sötétíthető.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Király Pince nagyterem
Alapterület: 155 m2
Szélesség: 4,9 m
Hosszúság: 32,4 m
Magasság: 3 m

120 70 100 80 120 160

Kerámia aljzatú, boltozatos terem. Természetes fénnyel nem rendelkezik, ezáltal tökéletesen sötétíthető.

A terem padlózata kerámia.
A terem természetes fénnyel nem ellátott.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Kis tárgyalóterem
Alapterület: 18 m2
Szélesség: 3,5 m
Hosszúság: 5 m
Magasság: 3 m

10

Az épület földszintjén található, természetes fénnyel megvilágított, nem sötétíthető rendezvényterem. Önmagában is alkalmas rendezvényhelyszínként, de a nagytermek szekciótermeként is megállja a helyét.

A terem padlózata szőnyegpadló.
A terem természetes fénnyel ellátott, nem sötétíthető.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Király Pince kisterem 1.
Alapterület: 43 m2
Szélesség: 2,9 m
Hosszúság: 15 m
Magasság: 3 m

35 25 20 30 20 40 50

Kerámia aljzatú, boltozatos terem. Természetes fénnyel nem rendelkezik, ezáltal tökéletesen sötétíthető.

A terem padlózata beton/kő.
A terem természetes fénnyel nem ellátott.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Király Pince kisterem 2.
Alapterület: 18 m2
Szélesség: 2,9 m
Hosszúság: 6 m
Magasság: 3 m

18 10 10 10 20 20

Kerámia aljzatú, boltozatos terem. Természetes fénnyel nem rendelkezik, ezáltal tökéletesen sötétíthető.

A terem padlózata beton/kő.
A terem természetes fénnyel nem ellátott.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Király Pince kisterem 3.
Alapterület: 32 m2
Szélesség: 5,9 m
Hosszúság: 5,2 m
Magasság: 3 m

25 15 14 20 20 30 35

Kerámia aljzatú, boltozatos terem. Természetes fénnyel nem rendelkezik, ezáltal tökéletesen sötétíthető.

A terem padlózata beton/kő.
A terem természetes fénnyel nem ellátott.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Művészöltöző
Alapterület: 9 m2
Szélesség: 3 m
Hosszúság: 3 m
Magasság: 3 m

A terem padlózata beton/kő.
A terem természetes fénnyel nem ellátott.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Nagy tárgalóterem
Alapterület: 43 m2
Szélesség: 5,2 m
Hosszúság: 8 m
Magasság: 3 m

36 24 20 20 35 45

Az épület földszintjén található, természetes fénnyel megvilágított, nem sötétíthető rendezvényterem. Önmagában is alkalmas rendezvényhelyszínként, de a nagytermek szekciótermeként is megállja a helyét.

A terem padlózata szőnyegpadló.
A terem természetes fénnyel ellátott, nem sötétíthető.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés



A terem neve: Király Pince egésze
Alapterület: 280 m2
Szélesség: 32 m
Hosszúság: 9 m
Magasság: 3 m

200 160 180 150 240 300


A terem padlózata beton/kő.
A terem természetes fénnyel nem ellátott.
A rendezvényterem alaprajza: Megjelenítés

KirályHúsz Rendezvényház megközelítése:

Loading...

A rendezvényhelyszín Budapest történelmi Belvárosában, a Király utca 20 szám alatt található. Egyszerűen elérhető a metróvonalak Deák téri csomópontjától rövid sétával, valamint a 9 busszal. A személygépkocsival érkezők autóikat a környező mélygarázsokban helyezhetik el.

Maximális parkolási lehetőség a közeli parkolóházban 100 db személyautóra.

A helyszínnek nincs közvetlen kertkapcsolata.

A helyszín akadálymentesített.

KirályHúsz Rendezvényház aktuális akciói:

Esküvői szezon!

A KirályHúsz nászutas szobával kedveskedik az Ifjú Párnak.
Ötszázezer forintos  megrendeléssel a helyszín ajándéka egy szoba az Alfa Hotelben!

A násznép igényei esetén a szobafoglalásban további kedvezményeket tudunk elérni.
Hívjon minket a részletekért: +3620 3900878


KirályHúsz Rendezvényház speciális előnyei:

KirályHúsz, mint esküvőhelyszín

A Rendezvényház termei ideális megoldást nyújtanak mennyegzők szervezéséhez. Belvárosi elhelyezkedése kiváló megközelíthetőséget és kényelmes kapcsolatokat eredményez. A fölötte kialakított szálloda színvonalas szállással gondolkodhat a meghívottakról.

A Király Pince termei akár felfokozott hangulatú lakodalmak számára is tökéletesek lehetnek. Az Átrium terem és a földszinti termek hagyományos esküvők, vagy az egyházi - polgári szertartások számára jelenthetnek megoldást.


A helyszínre legjellemzőbb céges rendezvénytípusok:
termék-, divatbemutató, sajtótájékoztató

További, a helyszínre legjellemzőbb rendezvénytípusok:
konferencia, tárgyalás, előadás, termék-, divatbemutató, csapatépítés, karácsonyi party, képzés, továbbképzés, indoor, partnerfogadás, dolgozói party, bál, díjátadás, megnyitó, kick off, legény/leánybúcsú, esküvő/lakodalom, házassági évforduló, privát party, baráti összejövetel, osztálytalálkozó, gyermekrendezvény, születésnap, csak éttermi szolgáltatások, kiállítás, sajtótájékoztató, magánlátogatás

A helyszínre legjellemzőbb privát rendezvénytípusok:
esküvő/lakodalom, privát party

KirályHúsz Rendezvényház tereiben rendezhető:
céges rendezvény, privát esemény

KirályHúsz Rendezvényház jellege:
bensőséges hangulatú, kötetlen bulizós, funkcionális

KirályHúsz Rendezvényház típusa:
kiállító terem, belvárosi palota, esküvői helyszín, rendezvényterem, szálloda, panzió, konferencia központ, étterem, bulihelyszín, borrendezvény helyszíne

KirályHúsz Rendezvényház vendéglátástípusai:
kávészünet, reggeli, pezsgős koccintás, borkóstoló, csak italpult, koktél party, szendvics party, sörpados étkezés, bőségtál felkészítés, kongresszusi étkezés, hideg-meleg büfé, díszétkezés, összetett díszétkezés, bekészítés

KirályHúsz Rendezvényház technikai szolgáltatásai:
Biztonsági őrzés, Borász, CD lejátszó, Csiptetős mikrofon, Dekoráció, DJ, DVD lejátszó, Elnöki asztal, Faxolási lehetőség, Fény- és látványtechnika, Flip-chart tollakkal, Háttérzene, Italpult, hűtőkkel, Polgári szertartás, Hostess, LCD/video projektor, Nászutas szoba, Pulpitus, Ruhatár, Tálalókonyha, Teremhangosítás, Természetes fény, TV, Vezetékes mikrofon, Videó lejátszó, Videokamera, Öltöző, Animátor

KirályHúsz Rendezvényház típusa - esküvő:
étterem, rendezvényterem, szálloda, panzió

KirályHúsz Rendezvényház tereiben megrendezhető esküvőtípusok:
Egyházi szertartás, meghitt családi menyegző, amerikai stílusú esküvő, hagyományos zenés-táncos lakodalom, fiatalos zenés buli, Polgári szertartás

KirályHúsz Rendezvényház típusa - étterem:
borétterem, borvendéglő, klasszikus étterem, szállodai étterem

KirályHúsz Rendezvényház típusa - rendezvényhelyszín:
borrendezvény helyszíne, bulihelyszín, esküvői helyszín, étterem, konferencia központ, rendezvényterem, szálloda, panzió

KirályHúsz Rendezvényház közvetlen kontaktja:

Kontaktszemély neve: Hegyi Attila
Pozíciója ügyvezető igazgató
Telefonszáma: +36203900878
Mobiltelefonszáma: +36203900878
E-mail címe: ahegyi@albatrosparty.hu

NAVIGÁCIÓ:


KIEMELT HELYSZÍNEINK:

AJÁNLOTT HELYSZÍNEINK: